Elhunyt Dr. Kovács Endre, Tanszékünk nyugalmazott adjunktusa, szeretett és tisztelt „Bandi bácsink”.
Dr. Kovács Endre 1932. szeptember 12-én, Kisvárdán született. Édesapja sebészorvos, majd kisvárdai körorvos volt, édesanyja a kor szokásának megfelelően háztartásbeli. Édesapja, aki a szülést otthon levezette, mivel az újszülött nem sírt fel elég erősen, azt mondta: „a gyerek nem életképes”. Ennek ellenére hosszú és boldog életet élt.
Gyermekként átélte a 2. világháborút, édesapja katonaorvosként a fronton dolgozott, majd az ő visszatérése után a család az orosz front elől Sopronba menekült az ott élő nagyszülőkhöz. Tanulmányait a kisvárdai elemi iskolában, majd a Berzsenyi gimnáziumban végezte. Kitűnő érettségi eredménye ellenére a tervezett orvosi pályáról le kellett mondania, mert politikai okból – „nem nevelünk orvos dinasztiákat” – nem vették fel az egyetemre. Családját átmenetileg kitelepítették.
1951–52-ben Diósgyőrben dolgozott segédmunkásként, csak ezt követően engedték a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karára felvételizni. Tanulmányait ott „vörös diplomával” zárta (1952–1957). Szerszámgépészeti (gyártástechnológus) szakot végzett, majd később Diesel motor szakmérnöki szakképezettséget is szerzett. 1980-ban államigazgatási ismeretekből is vizsgát tett.
Az 1956-as események alatt véletlenül Csehszlovákiában tartózkodott tanulmányúton, az orosz hadsereg bevonulásakor ért haza.
Háborús és forradalmi emlékeiről egész életében szívesen mesélt.
Az egyetem alatt ismerkedett meg a szintén oda járó, kohómérnöknek tanuló Dér Évával. 1959-ben házasodtak össze és közel 42 évig éltek boldog házasságban. Két lányuk született, Gabriella és Nóra.
Az egyetem elvégzése után Budapesten a GANZ MÁVAG-nál kezdett dolgozni (1957–1966), mint gyártástechnológiai mérnök. 1966-tól 1979-ig Budapesti Műszaki Egyetemen dolgozott adjunktusként, az oktatói tevékenységet az egyetemen szinte életének végéig, 85 éves koráig folytatta. Szakterületei a Diesel motorok – ebből a témából 1971-ben mérnöki doktori fokozatot szerzett – és a levegőtisztaság védelem, környezetvédelem voltak.
Magas szinten beszélt angolul és németül, de tudott oroszul is.
1963 és 1966 között, 3 éven keresztül feleségével Egyiptomban éltek, a Kairói Műszaki Egyetem létrehozásában tevékenykedett és tanított is. Ez az időszak életének és fiatalságának legnagyobb kalandja volt. Nem véletlen, hogy utolsó heteiben újraolvasta az egyiptomi útikönyveket, tanulmányozta a térképeket.
A külföldi hallgatók angol nyelvű oktatását szintén élete utolsó szakaszáig folytatta. Egyiptomban kötött barátságait élete végéig ápolta.
1979-től a Fővárosi Tanács Környezetvédelmi Osztályán dolgozott főmunkatársként. 1982-től a Környezetvédelmi Minisztérium Levegőtisztasági Főosztály osztályvezető helyettese volt. Magyarországot hosszú évekig képviselte az ENSZ Környezetvédelmi fórumain.
Nyugdíjasként is sokáig dolgozott, tanított a Budapesti Műszaki Egyetemen és más műszaki felsőoktatási intézményekben, környezetmérnököket és gépészmérnököket oktatott, jegyzetek írásában működött közre. 85 éves koráig aktív volt.
Hivatalos kiküldetések és családi utazások során bejárta az egész világot. Tanított néhány hónapot egy amerikai egyetemen, számtalanszor járt Genfben, az európai országokat, tengerpartokat és városokat gyerekeivel, majd unokáival járta be.
7 unokája született: Nyeste, Júlia, Balázs, Ferdinánd, Barbara, Benedek és Kristóf. 2019-ben és 2021-ben két unokájának az esküvőjén is részt tudott venni. 2020-ban megszületett első dédunokája, Viola, majd a halálát követő héten megszületett második dédunokája, Nalini is, akivel már nem találkozhatott.
2000-ben 42 évi házasság után megözvegyült. Ezután még társra talált Dr. Szentgyörgyi Ildikó személyében, akivel sok szép élményben volt még részük, sokat utaztak, mindkettőjük családjával baráti kapcsolatot ápolták.
79 éves koráig teniszezett, megtanította teniszezni a lányait is, sőt még az unokákat is tanítgatta. Ez a sport fontos része volt életének. Halála előtt néhány nappal – mikor felkelni már nem tudott – még megérdeklődte, hogy Nadal nyerte-e meg az Australian Opent.
Élete végéig tartotta a kapcsolatot egyetemi jó barátaival, munkahelyi kollégáival, hol egyik, hol másik barátjával és társaságával heti rendszerességgel találkoztak, kávéztak, beszélgettek. 2020-ban a COVID járvány kényszerítette egy időre a négy fal közé, fizikai állapota romlott, sajnos ezután már nem tudott önállóan közlekedni, a baráti találkozók rendre elmaradtak. Nagyon fájlalta ezt és azt is, hogy kortársai közül egyre többen eltávoztak az élők sorából.
Utolsó évében ágyhoz kötötten, nehezen mozogva élt, de szinte utolsó pillanatig szellemileg friss volt, olvasott, beszélgetett, érdeklődött családja, barátai és a világ eseményei iránt. Ápolásra szorult, de az volt a kívánsága, hogy otthonában maradhasson, ne kelljen se kórházba, se idősotthonba mennie. Hálásak vagyunk ápolónőinek, különösen Rózsának és Ramónának, hogy megszépítették utolsó hónapjait, és utolsó napig szeretettel, türelemmel ápolták.